1978-ban a Rani Mraz zenekar előadásában megszületett egy dal, amelyet Đorđe Balašević írt és adott elő. Akkoriban egy egész nemzedék érzéseit, vágyait és hitét fejezte ki: Računajte na nas! – Ránk számíthattok! Nem a párt rendelte meg, nem politikai kabinetekből szivárgott ki, hanem az ifjúság szívéből jött. Őszinte hitvallás volt egy új világ lehetőségéről – háborúk nélküli, igazságosabb, emberibb jövőről.
Ez a mondat 2025-ben újra felhangzott – de egészen más közegben, más céllal. A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Maga a Szabadegyetem eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy demokratikus, nyitott fórumként működjön, ahol különböző politikai nézetek képviselői, értelmiségiek és fiatalok szabadon eszmét cserélhetnek. Mára azonban fokozatosan a Fidesz legfontosabb nyári politikai rendezvényévé vált, ahol Orbán Viktor minden évben stratégiai beszédet tart. A nyitottság és sokszínűség az utóbbi években háttérbe szorult, és egyre inkább egypárti politikai eseménnyé alakult, amelynek üzenetei már kevésbé a párbeszédről, sokkal inkább a politikai irányvonalak megerősítéséről szólnak.
Ma ezt a mondatot egy olyan politikus használja, aki immár másfél évtizede hatalmon van, és aki a béke hangoztatása közben folyamatosan ellenségképeket gyárt: Brüsszel, Soros, migránsok, háborúpártiak. Az egykor őszinte mondat mára kiüresedett, és a fiatalok szabadságvágya helyett egy központosított hatalmi kommunikáció eszközévé vált. A „Ránk számíthattok” ma inkább azt jelenti: „rám számíthattok, ha egy irányba akartok menetelni, ha nem kérdeztek vissza, ha nem gondolkodtok másként.”
A mondat ma már nem azokhoz szól, akik kételkednek vagy másként gondolkodnak – hanem kizárólag azokhoz, akik már a „csapatban” vannak. Egyfajta lojalitáspróba lett belőle: politikai jelszóvá silányítva, kisajátítva, átértelmezve. Így fosztja meg egy politikai rendszer a szavakat valódi tartalmuktól.
Felmerült egy ellenvélemény is: vajon a dal már eredetileg is propaganda volt? Volt, aki úgy vélte, hogy ez is a párt ideológiai eszköztárához tartozott, hiszen az akkori korszak fiataljait már éveken át ideológiai alapon nevelték Jugoszláviában. Azt is hozzátették, hogy később az előadó más, keményebb hangvételű, nemzeti témájú dalokat is írt – például az 1986-os Ne bántsátok az akácfáimat! címűt, amelyben a szerb identitás védelme jelent meg.
Csakhogy itt éppen a kiindulópont a lényeg. Az első dal alulról jött – nem fentről. Nem pártközpontokból, hanem kollégiumi szobákból, gitáros estékről, az ifjúság álmaiból. A mai használat – például a Bálványosi Szabadegyetemen – ennek az ellenkezője: fentről diktált szlogen, amelynek célja a lojalitás megerősítése és a máshogy gondolkodók kizárása.
Fontos megérteni: a szavak önmagukban sem nem jók, sem nem rosszak. A jelentésüket mindig az adja meg, hogy ki mondja, és mire használja. A „Ránk számíthattok” mondat 1978-ban a reményt jelentette. Ma inkább a megosztottságot, a kizárást és a politikai hűség követelését.
Voltak, akik az idealizmusban is cinizmust láttak, mondván: az akkori ifjak hite sokszor csak addig tartott, amíg anyagi előnyökkel járt. Viszont azt is érdemes hozzátenni: minden korszakban voltak olyanok, akik őszintén hittek, és olyanok, akik csak sodródtak, alkalmazkodtak.
A vita során végül világosan kirajzolódott a különbség a két korszak között. Az egyikben még lehetett hinni valamiben – akkor is, ha azt később esetleg kiábrándultan elhagyták. A másikban viszont már előre meghatározzák, mit szabad gondolni, mit illik mondani – és kinek lehet szólni egyáltalán.
Az emlékezet tehát nem csupán történelmi dokumentum: morális iránytű is lehet. De csak akkor, ha képesek vagyunk árnyaltan látni a múltat – és nem mindenáron egy mai ideológiai sablont akarunk ráerőltetni. Mert ha ezt tesszük, akkor éppen attól a sokszínűségtől fosztjuk meg a jelentéseinket, amit egykor egy dal még képes volt közvetíteni.
Aki képes különbséget tenni őszinte hit és kisajátított jelszó között, az nem harcolni akar – hanem tisztábban látni. És ez talán ma fontosabb, mint valaha.