Mészáros Katalin: Szevasztok, nigériaiak!

Nem is tudtam, hogy magyarul szeretitek olvasni a szerbiai híreket. Igazán ügyes ez a fácse, elküldi a statisztikát, hányan olvassák a posztokat. Az adatok szerint 90 %-kal többen követik a beszámolóimat, mint az átlagos FB felhasználók bejegyzéseit. Képzelhetitek, mennyire meglepődtem, mikor kiderült, hogy az érdeklődők 1/3-da nigériai. A maradék 2/3 magyar/szerb területről olvassa a beszámolókat, ami ugye érthető, de hogy Nigériából ennyien követik? Hát mit is mondjak? Hihetetlenül megtisztelő számomra. Ha bemutatkoznátok és megadnátok az e-postátok címét, minden nap személyesen Nektek küldeném a beszámolót. Így marad, ahogy volt. Éjfél körül jön a napi összefoglaló, aki szereti, olvassa nyugodtan.

Na, akkor térjünk a tárgyra!

A hajnali órákban maszkos csoport tört be a Novi Pazar-i Állami Egyetem (DUNP) épületébe, és „tűz van, mindenki azonnal kifelé!” felkiáltásokkal, valamint erőszakot alkalmazva kiürítették az épületet, vagyis kiszorították a blokádot tartó egyetemistákat. Miután a hallgatókat kitessékelték, az épületbe a rendőrség jelenlétében bemehetett Zana Dolićanin rektor, valamint néhány egyetemi tanár. Mondanom sem kell, hogy a Novi Pazar-iaknak ez nem tetszett. Így az egyetem épülete előtt gyűltek össze. Az intézmény lépcsőjén incidens történt, amikor a jelenlévők palackokkal dobálták meg a rohamrendőrségi felszerelésben sorakozó rendőröket. De csodák még itt is vannak. A rendőrség megállapodott az egyetemistákkal és a polgárokkal abban, hogy a tömegoszlató egységek visszavonulnak, és a Novi Pazar-i Állami Egyetem előtt csak „egyszerű” rendőrök maradnak.

A rendőrök megnyitották az egyetemet, és az N1 jelentése szerint az egyetemisták visszatérhettek az intézménybe. Enes Džogović egyetemista szerint a blokád folytatódik, követelik az intézményvezetők leváltását, ennek érdekében vizsgabojkottra szólítottak fel, továbbá követelik az egyetemista parlament feloszlatását és azoknak a verőlegényeknek a felelősségre vonását, akik reggel a rendőrség védelmét élvezve kirángatták a diákokat az egyetemről. Azért mégsem megy ez olyan símán. Maida Toković ügyvéd az N1-nek elmondta, hogy Novi Pazarban eddig hat embert tartóztattak le az Állami Egyetem előtti rendőrséggel történt konfliktus miatt. A bíróság dönti majd el, mi lesz a sorsuk.

Niš diákjai és polgárai ma este összegyűltek az alapbíróság előtti útkereszteződésnél, hogy támogassák a Novi Pazari Állami Egyetem hallgatói. Kraljevoban is tüntettek. A Haladó Párt aktivistái tojásokkal dobálták a polgárokat. Ők sem maradtak adósak. Az eredmény néhány betört ablak a párt székházán. Most rendőrök őrzik az épületet. Onnan meg vízsugárral célozták a tüntetőket, de főként a rendőrök fürödtek. Szerencsére nyár van:

Újvidék polgári egyesületei ma estére tiltakozásra szólítottak fel a novi pazari incidens miatt. A hallgatók felhívták a polgárokat, hogy jöjjenek a rektorátus elé. Állítólag 16:30 – kor indulnak Novi Pazarba. Közben meg a hírek szerint Novi Pazarban a hallgatók megegyeztek a rendőrséggel. Ez így elég nagy fejetlenségre utal. Végül sikerül összeugrasztani a hallgatókat a tanáraikkal? Hiszen tegnap Újvidéken teljes blokád alá vették a Vegyészmérnöki Kart. Pedig a karoknak a Minisztérium szerint fel kell számolniuk a blokádokat, hogy a tanárok bejussanak a munkahelyükre, vesztik a kutatási projektjeiket, nem kapnak fizetést, meg úgy általában, ez már a felsőoktatás szétveréséhez vezet, méghozzá a hallgatók segítségével. A diákok most szaladozni fognak egy csiki-csuki játékban egyetemről egyetemre? A blokkolóknak nagyon újra kellene gondolniuk a stratégiát. Nem feladni a küzdelmet, hanem alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Méghozzá mielőbb.

A kormány tisztségviselőnek lakhelyei előtt is folytatódnak az akciók. Ma este több belgrádi polgári egyesület által szervezett összejövetelen részt vevő polgárok először Goran Vesić, a volt építésügyi miniszter, majd Suzana Vasiljević szerb elnöki tanácsadónak a háza előtt tiltakoznak.

A hatalom ezalatt bosszút áll mindazokon, akik intézményesen, de akár egyénileg támogatják a hallgatók mozgalmát. Most az újvidéki SOS taxivállalat került sorra: telefonvonalaik több mint 24 órája nem működnek, és a Telekom a füle botját sem mozdítja, hogy megoldják a problémát. Mint ismeretes, ez az a taxitársaság, amelynek a taxisai különjáratokat szerveztek az egyetemistáknak, szállították őket tüntetésről tüntetésre, Belgrádba, Kragujevacra, Nišbe. Továbbá több adománygyűjtési akciót is szerveztek élelmiszer beszerzésre. Most az utasaik pénzadományokkal segíthetik az Újvidéki Egyetem tanárait, akik hónapok óta nem kapnak fizetést a diákok támogatása és az egyetemi blokádok miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük