Avagy a „fehér szavazócédulák” ragályos esete
A Milošević utáni Szerbia felületes ismerőinek is feltűnhet, hogy az ország 2000 óta három
perióduson ment/megy keresztül. Volt egy repülő rajt, amely Zoran Đinđić nevéhez fűződik,
de Zoran túl korán jött, ez a katyvasz társadalom éretlen volt (és maradt) az igazi
demokratizálódásra. Az ország elitje, vagyis – bármennyire is borzalmasan hangzik – , a
politikai alvilág halálra ítélte. És ez az alvilág a mai napig megtartotta a hatalmát. Jött a
következő fázis, a Boris Tadić féle, majdnem liberális, de valójában narcisztikus,
egyeduralomra törő, Miloševićhez/Vučićhoz képest viszont sokkal kevésbé agresszívan
nacionalista periódus. Manapság, tekintettel az azóta történtekre, szinte nosztalgiával
emlékezünk a „spolja gladac, unutra jadac” (cifra nyomorúság) 8 éves virágzására. Nem
sikerült korántsem felszámolni a korrupciót, a bűnbandák zavartalanul, de kisebb
hangzavarral működtek, Koszovó nemzeti tabu maradt, de azért Ratko Mladićot és Goran
Hadžićot (felejtősebbeknek: horvátországi szerb martalócvezér) sikerült Hágába repíteni és
Szerbia uniós tagjelölt lett. Olyan normális balkáni zagyvademokrácia volt a vadkapitalizmus
csatazajával.
És ekkor lépett igazán színre a társadalom lelkiismeretének szerepébe magát beleélő
belgrádi értelmiség. Legismertebb személyisége az a Vesna Pešić nevű politikusnő, aki, mint
emlékezetes szereplő Zoran Đinđićtyel és Vuk Draškovićtyal a lázadó tömegek élén menetelt
1996-97-ben. Ez a tüntetéssorozat alapozta meg Milošević három évvel későbbi végső
bukását. Ebben elévülhetetlen érdeme van Pešićnek is.
És akkor jöttek a kétfordulós elnökválasztások 2012-ben. Az előzményekhez tartozik, hogy az
alkotmányellenes elnöki túlhatalmat már Boris Tadić is előszeretettel gyakorolta: például a
média többsége a behódoltságot szinte természetesnek tartotta, hiszen értékrendjében az
államfő közelebb volt hozzájuk, mint ultranacionalista ellenzéke. Az ultranacionalisták
jelöltje Tomislav Nikolić lett, aki egykor Šešelj nyíltan fasiszta, elítélt háborús bűnös
helyettese volt, amíg hátat nem fordított a Mesternek és Aleksandar Vučićtyal köntöst, azaz
pártot váltott. Tehát az addig magabiztosan uralkodó Tadić és kihívója Nikolić maradtak a
második fordulóra. Pešić és a belgrádi értelmiségi körök, az eddigi enyhén autokratikus
rendszerrel joggal voltak elégedetlenek, viszont a szélsőjobbos köpönyegforgató sem
jelentett alternatívát. És kitalálták a tutit. Arra biztatták híveiket, hogy alkalmazzák a polgári
elégedetlenség egyik formáját, az érvénytelen szavazatok (beli listići) rendszerét. Arra
biztatták a nagyközönséget, hogy menjenek el szavazni, de a szavazólapokon vagy ne
jelöljenek be egyetlen nevet sem vagy mind a kettőt. Azaz érvénytelen szavazatot adjanak le.
Óriási sikert arattak: a szavazatok mintegy 5 százaléka lett érvénytelen, Nikolić pedig 2
százalékkal váltotta le Tadićot. Visszatért Milošević szelleme. Teljes tündöklésben. És jött
Vučić, a csetnikek, a háborús bűnösök, a történelemhamisítás, a média ócska propagandává
való züllesztése, a féktelen állami korrupció. És az újvidéki tragédia.
Az illiberalizmus torzszüleménye, Szerbia azonban nincs egyedül a térségben. Teljesen más
útvonalon Orbán országa ugyanoda jutott, háború, Milošević, tömegnyomor nélkül. Sőt, az
unió által folyósított 50-60 milliárd euró az EU legszegényebb országává züllesztette
Magyarországot. Pedig ennyit még Viktorék sem lophattak el, csak mondjuk a felét. De akkor
is, hová tűnt a lóvé. Még a luxusjachtok, Ferrarik, pláne a NER-csajok rongyrázása is csak
apró porszem.
A két ország tükörképe egymásnak, csak mentalitásbeli különbségek vannak. Azok azonban
hatalmasak. Aki beleszületett a Balkán nyílt és sokszor vad világába, soha nem érezheti át a
kicsinyes, kárörvendő, szolidaritásra képtelen, szorongó magyar valóságot. Ennek immár 15
éve megtestesítője és egyben korlátlan ura és parancsolója Orbán Viktor. Utoljára 2022-ben
több mint 3 millió szavazónak nem számított az ép ésszel fel nem fogható méretű korrupció
(Lölő, Tiborc, Matolcsi-klán), a tömeggyilkos Putyin szégyentelen és feltétlen kiszolgálása, a
brüsszeli pénzek feláldozása a hazai korlátlan rablás oltárán. A Viktor úgyis megvédi őket.
De beütött a ménkű. A kegyelmi válság Watergate-szerű kirobbanása. A zseniálisnak hitt
fideszes propaganda teljesen felsült és azóta csak hibát hibára halmoz. Persze, szerintem
soha nem is volt zseniális, csak egy Finkelstein nevű amerikai republikánus választási guru
tankönyvét böngészték Rogánék szorgalmasan. Csakhogy a közösségi média világában ez
már mit sem ér. Ők meg saját eszükből semmi eredetit ki nem találnának.
És megjelent Magyar Péter. Tőlük jött. Az ő stílusukban. Az ember nem nagyon tudta, hová is
tegye. Wass Albert említésére visszahőköltünk. De aztán egy egészen elképesztő
teljesítmény következett: a közösségi média kiváló használatától, az elképesztő, eddig meg
nem tapasztalt országjárásokon át, a politikussá fejlődés jól látható ívéig. Amit Magyar Péter
a Nyugathoz (NATO, EU) való tartozásról mondott Székesfehérváron, azt még a
legértékimádóbb dékás értelmiségi sem illetheti kritikával. Vagyis, de. A Demokratikus
Koalíció (úgy is mint Gyurcsány-párt) fizetett vagy csak hobbiból lobbizó baloldali (?)
értelmiségi csapata kapásból mindenre lő, amit MP csinál. Még a férfiak 40 munkaév utáni
nyugdíjaztatásának ötletére is. Hogy inkább jobb életkörülményeket kellene teremteni a
férfiaknak, hogy megérjék a nyugdíjkort. Érti ezt valaki? Vagyis, nem is lehet, mert ez
mellébeszélés. A lényeg az, hogy a Tisza Párt halálos veszélyt jelent a még félig talpon
maradt óellenzéki DK számára. Ezért mindent el fognak követni, hogy Magyar Péternek ne
legyen kétharmada. Inkább győzzön a Viktor. A Fidesz által kreált választási rendszer
lényege, hogy csak egy egységes, nagy tömb tud szembeszállni az uralkodó párttal. A 106
egyéni választókerület a döntő: ha a DK harmadikként megjelenik ezeken, akkor a logika
szerint az ellenzéki Tisza-jelölttől veszi el a szavazatokat és juttatja győzelemre a fideszest. A
legegyszerűbb logika. Szerbiában a belgrádi értelmiség egy része, Magyarországon az
újlipótvárosi Dobrev-hívek ágyazhatnak meg a szélsőjobboldali, maffiaszerű párt hatalomra
jutásához illetve maradásához.
Ilyen szempontból mindkét esetben egyes értelmiségiek vállalták magukra a hasznos idióta
szerepét. Vučić és Orbán őszinte örömére.