Mészáros Katalin: A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség az alkotmánynak és a Szerb Köztársaság törvényeinek megfelelően járt el

Ezek szerint mégsem egy Vučićtyal történt egyezetetéssel összhangban történtek a minapi letartóztatások. A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség az alkotmánynak és a Szerb Köztársaság törvényeinek megfelelően járt el, és így is fog eljárni a jövőben, ezt a szervezett bűnözés elleni főügyész, Mladen Nenadić a Danas napilapnak nyilatkozta hétfőn, miután Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette: büntetőfeljelentést tesz azok ellen, akik – szavai szerint – „megszervezték a letartóztatási akciót” a Újvidéken történt előtető-omlás ügyében folytatott nyomozás során, amelynek keretében őrizetbe vették Tomislav Momirović volt minisztert és más közszereplőket. Még nem tudni, mi lesz a folytatás, hiszen az államfő Milica Stojanovićot, aki januárban egy belgrádi tüntetésen autóval elütött és ezáltal súlyos sérülést okozott egy egyetemista lánynak, kegyelemben részesítette, mondták a Bűnözés- és Korrupciókutató Hálózat elnevezésű szerbiai oknyomozó portálnak (KRIK) a Belgrádi Harmadik Alapfokú Bíróságon. Vučić a döntés meghozatalát már múlt hónapban bejelentette, és ez volt a harmadik a Stojanović számára kedvező a hírek sorában – miután előbb enyhítették a bűncselekmény minősítését, majd kiengedték az előzetes letartóztatásból. Ezek után mi akadályozza meg, hogy egy esetleges elmarasztaló bírósági ítélet esetén a korrupcióval gyanúsított volt tisztségviselőket is elnöki kegyelemben részesítse? Bár a jogászok nálam jobban tudják, hogy ezt is megteheti-e. Másrészt feltehetőleg hosszadalmas bírósági eljárás van kilátásban. Addig még az alkotmányt is meg lehet változtatni, már ha minden megy a maga útján, ahogy eddig is. Egyébként komolynak tűnik az ügyészség vádirata a korrupcióval gyanúsítottak ellen. Ma nyilvánosságra kerültek egyes részletei, és feltehetőleg folyamatosan fogják közölni a sajtóban azokat a dokumentumokat, amelyek már nem befolyásolhatják az ügy menetét, így valószínűleg nem lesz könnyű eltussolni az ügyeket.

A CRTA civil szervezet értékelése szerint a Vihar (Oluja) hadművelet 30. évfordulója alkalmából a szerémségi Karlócán megtartott állami megemlékezéssel visszaéltek a hatalom megtartása érdekében. A Karlócán tartott megemlékezésen Aleksandar Vučić szerb elnök, Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke és Porifirije pátriárka mondott beszédet. Rajtuk kívül felszólaltak még a Horvátországból menekült szerbek képviselői, illetve a hadművelet során elhunytak, vagy eltűntek rokonai. Dodik azt a Szerbiát látja nagynak, amit Vučić épített ki és azt üzente, hogy ha Szerbia fényes jövőt szeretne, akkor Vučić mögé kell állnia. Menjetek a francba ti is és a jogállam is. Miféle jogállam? Hagyjatok békén minket, hogy konszolidálódjunk, mi, Szerbia népe és a boszniai Szerb Köztársaság népe ez a politika mentén, amely a szerb népet teszi első helyre. Dodik kérdésére, miszerint „Hol van most az a másik oldal, amelyik hat-hét hónapja blokkolja Szerbiát?” azonban könnyű felelni: a méltóságteljes megemlékezéseken, ahol más emberek nyomorát nem politikai célokra használják. Emlékeznek, hogy soha többé ne fordulhasson elő még egy ilyen nemzeti tragédia.

„A szükségállapot bevezetése soha, egyetlen másodpercig sem volt opció” – mondta hétfőn Aleksandar Vučić. A szerb államfő hozzátette, hogy ezzel a lehetőséggel egyáltalán nem számol. Ezzel a kijelentésével egyben választ is adott Predrag Sarapa, rezsimhű újságíró követelésére, aki nemrég ordibálása közben az Informer Televízióban azt is közölte, hogy kérni fogja az elnöktől a szükségállapot bevezetését. Hétfőn Vladeta Janković nyugalmazott egyetemi tanár szerint Vučić a választásokkal kapcsolatos döntést azután fogja meghozni, miután jól felmérte a kockázatokat. Két egyaránt veszélyes válaszlehetőség áll előtte: az egyik a pártja szinte biztos veresége. A professzor azt is biztosnak tartja, hogy a választási vereséget az államfő nem ismerné el. A másik lehetőség valamiféle szükségállapot bevezetése, amely véleménye szerint még durvább erőszakot hozna, mint aminek szemtanúi voltunk az elmúlt időszakban. Úgy tűnik, szép fényes jövő elé néz az ország.

A Nyugat-Balkán minden eddiginél szorosabban vesz részt az EU programjaiban, de a közvélemény bizalma a csatlakozási folyamatban halványul, ami mögött legnagyobb mértékben az Unió megrendült hitelessége húzódik meg – mondta Jovana Marović elemző, a Balkán Európai Közpolitikai Tanácsadó Csoportjának (BiEPAG) tagja. „A civil társadalom, a független média és az Európa-párti politikusok látják, hogy az őszinte erőfeszítések kevés kézzelfogható eredményt hoznak, miközben a már ismert szereplők továbbra is támogatásokhoz és fotózási lehetőségekhez jutnak. Az EU túlzottan pozitív narratívája nemcsak elfedi az igazságot, hanem aktívan elhallgattatja a kritikus hangokat, különösen a civil társadalomból” – mutatott rá az elemző.

A FEBS (Fondation for European Progressive Studies) Szerbia Polgári Ébredése: A 2024–2025-ös Diáktüntetések Fókuszban címmel nagyon részletesen mutatja be a szerbiai eseményeket a következő felosztás szerint: Szerbia diákmegmozdulásai; Egy átfogó mozgalom: mit mondanak a közvélemény-kutatások?; A heterogenitás magyarázata: hatása a taktikára és a külpolitikai orientációra; Mi a helyzet az ellenzéki pártokkal? Belgrád és Brüsszel között: milyen szerepet játszik az EU? Az alábbi linkről a PDF fájl ingyenesen letölthető.

Ez történik, ha egy ország vezetői kizárólag annak alapján hozzák a döntéseiket, hogy ki az aki támogatja őket, és ki az aki ellenáll. Szerbia hivatalosan is elvesztette az ATP-tornát, miután Novak Đoković áthelyezte azt Belgrádból Athénba. A niši Egyetem jogi karának blokád alatt lévő hallgató tiltakoztak a döntés miatt, valamint a rezsim Đoković elleni támadásai ellen is felemelték a szavukat: „Ez történik, amikor a rezsim minden ok nélkül támadni kezdi Novakot – elvesztettük a lehetőséget, hogy még jobban népszerűsítsük magunkat a világban, és hogy otthont adjunk a világ legjobb teniszezőinek… A hatalom fontosabb mindennél, ami hasznos lenne Szerbiának” – fogalmaztak a blokádot tartó hallgatók. Az biztos, hogy Đoković akkor is világ legjobb teniszezői között marad, amikor ez a hatalom már régen eltűnik a süllyesztőben.

Eddig csak a Magyar Szó és a Szabad Magyar Szó címlapjainak képernyőképét csatoltam a szöveghez. De hogy ne érhessen az a vád, hogy csak az ellenzéki lapokból szemezgetek (egyébként a Szabad Magyar Szó összefoglalja szinte az összes szerb ellenzéki lapban megjelent hírt), mostantól az kormány egyik vezető lapjának, az Informernek a címlapját is mellékelem csatolva a vezető hírek címeinek fordítását is. Így aztán mindenki eldöntheti, honnan érdemes tájékozódni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük