Amióta írom a napi beszámolókat, nem volt ilyen kevés hír a tiltakozásokról. Úgy tűnik, ma sehol sem tüntettek, legalábbis nem számolt be róla egyik hírforrás sem. Micsoda nagybetűs Vasárnap. Petrőcén (Bački Petrovac) megint képkiállítást tartottak a polgári ellenállásról, minden incidens nélkül. Pedig augustusban tüntetéshullám indult éppen egy ilyen kiállítás megrongálása miatt.
A belgrádi Ötödik Gimnázium diákjai majdnem egy teljes hete a járdáról védik iskolájukat. Műszakokban és éjszaka is, alig néhány fokkal nulla felett, szülők, volt diákok, más iskolákból származó társaik segítik őket… Ezt a tanítást utánzásnak, színészkedésnek nevezik. Az elbocsájtott tanáraik miatt és az igazgató miatt, akit nem akarnak. Ezért a diákok kénytelenek voltak blokád alá helyezni az iskolát. A blokáddal, mondják az Ötödik éjszakai őrei, nemcsak ezt az iskolát védik. De van mikor betelik a pohár. Nekik most telt be. Hogy lesz-e eredménye, ki tudja?
A felsőoktatásban a problémák a blokád után is megmaradtak, még a működő karokon is. Az újvidéki Bölcsészeti Kar tudományos-oktatási tanácsa elektronikus ülésen döntött a professzorok nyugdíjba vonulás előtti szerződéseinek meghosszabbításáról – ami kétségeket vetett fel a jogszerűségével kapcsolatban. A 11 professzor közül öt nem kapott hosszabbítást. Míg egyes tanárok azt állítják, hogy a szavazás nem volt titkos, ami sérti a kari törvényt, a dékáni hivatal ezt tagadja. A kérdéseinkre adott válasz helyett a dékáni hivatal cáfolatot küldött nekünk a hallgatók közleményének szövegére, amelyben azt állítják, hogy mindent a szabályoknak és előírásoknak megfelelően tettek, és minden velük szemben felhozott követelés rosszindulatú rágalmazás. És persze a dékánt sem vátották le…
https://n1info.rs/…/blokadna-izlozba-u-backom-petrovcu…
https://n1info.rs/…/peta-vise-nije-peta-nego-je…
https://n1info.rs/…/sta-se-dogodilo-na-sednici-nnv…
Újvidék készül a november 1-jei megemlékezésre. A blokád alatt álló diákok ma arra kérték a polgárokat, hogy segítsék őket a november 1-jén Újvidéken megrendezésre kerülő nagy megemlékező összejövetel előtt, és Instagram-profiljukon utasításokat is közzétettek az adományozás menetéről. „Mint tudják, maga a gyűlés nagy és igényes munka. Minden támogatásra, minden kézre és minden erőforrásra szükségünk van, hogy mindent előkészítsünk, hogy minden működjön, hogy mindenki, aki azon a napon Újvidékre érkezik, érezze, hogy nincs egyedül” – mondták a diákok.
A Novi Pazari Állami Egyetem hallgatói ma este érkeztek Kraljevóba, ahol az éjszakát töltik.
https://n1info.rs/…/studenti-u-blokadi-pozvali…
https://n1info.rs/…/video-novopazarski-studenti-stigli…
Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke kijelentette, hogy a párt a kormányképviselők által javasolt választói névjegyzékről szóló törvény, valamint az Elektronikus Média Szabályozó Testülete (REM) Tanácsának tagjainak megválasztása ellen fog szavazni, akiket a „piaci kofák rendszere” szerint választanak meg. „A választói névjegyzékről szóló törvény szerint – amelyet az SNS javasolt, és a CRTA, a CeSID, valamint néhány ellenzéki képviselő támogatott – a fantomszavazókat, mint például azt az 50 embert, akiket a belgrádi Prešernova 21. szám alatti választókerületben regisztráltak, eltávolítják a választói névjegyzékből? Nem. A REM-et a piaci elv alapján választják meg, amelyben az SNS-nek többsége lesz. Lesz-e lehetőség az olyan televíziós műsorok betiltására, mint az Informer és a Pink, vagy hogy elvegye valakinek az országos frekvenciáját? Nem. Akkor mi a célja egy ilyen törvénynek és egy ilyen REM-nek” – kérdezte Đilas. Én meg azt kérdezem, minek a választás ilyen körülmények között. Fogalmunk sincs a hallgatók által javasolt listáról, a programjukról és arról, hogyan szeretnék megvalósítani. Hát még ha azt sem tudjuk, ki fog szavazni??? Nem sok jót nézek ki ebből az évből. Az amit látunk, egy összeomlott iskolarendszer, az alapoktól kezdve és egy majd egy éve sétáló tömeg, amely változásokat szeretne. Azt hiszik, hogy az előrehozott választások megoldást jelentenének. Én mostmár nem látok erre a lehetőséget. Választások persze lehet, hogy lesznek, de hogy változások is lesznek-e a jószándékon kívül? Márpedig a „Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell!” mondta volt Váci Mihály. Álljon itt a végén maga a vers is, mert minden szava, minden kép hozzá a helyén van:



