Bozóki Antal: Hitelvesztett főszerkesztő

Miért nem közölte a Magyar Szó a VMP válaszcikkét?

Pesevszki Evelyn, a Magyar Szó főszerkesztője február 28-án megígérte, hogy közli a Vajdasági Magyar Plénum (VMP) válaszcikkét, majd néhány nappal később mégis visszakozott. A március 7-i (hétvégi) lapszámban a válasz végül nem jelent meg.

A Plénum azután küldte el írását a főszerkesztőnek, hogy a lap közölte Német Klaudió – Pásztor Bálintnak, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke személyi titkárának – a kúlai önkormányzati választási kampánnyal kapcsolatos támadó hangvételű írását.


Az előzményekhez tartozik, hogy Német Klaudió február 27-én A valóság helyett mesterséges hergelés! címmel – vélhetően a főnöke sugallatára – a közösségi oldalán, a kúlai önkormányzati választások kapcsán, „hamis fotóval történő kampányolásról” írt cikkében éles hangon bírálta a VMP-t és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét (VMDK).
Állítása szerint a mesterséges intelligenciával készített fotó – amelyen Pásztor Bálint a kúlai koalíciós partnereivel (köztük a Szerb Radikális Párt – SRS képviselőjével) együtt látható – valóságként való bemutatása félrevezető, célja pedig az, hogy „érzelmet gyártson: dühöt, szégyent, gúnyt”.

A VMSZ szócsöveként számon tartott Magyar Szó a fiatal és elfogult történész, Német Klaudió írását alig négy órával később, szerkesztett formában, Hamis fotóval kampányolnak a VMSZ ellen címmel közölte az online kiadásában, majd másnap a lap nyomtatott változatában is megjelentette.

A VMSZ-t valójában nem a fotó zavar(hat)ta, hanem az, amire rámutatott: hogy a kúlai önkormányzati választásokon olyan közös listán indul, amelynek tagja a hágai börtönt is megjárt Vojislav Šešelj radikális pártja is. 

Šešelj a kilencvenes években a vajdasági magyarok elűzését követelte, ahogyan 1992-ben Hrtkovciban [Herkócán] a horvátok esetében ez meg is történt. Az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) a csetnik vajdát bűnösnek találta a falu „horvát lakosságának üldöztetése és az üldöztetésükre való buzdítás vádjában” és tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Pásztor Bálint a Vajdasági RTV Politbiro című, február 28-i szerb nyelvű műsorában próbálta megmagyarázni, miért indulnak koalícióban a Szerb Haladó Párttal: 
„Az az elv vezet bennünket, hogy mindenütt, ahol magyarok hagyományosan élnek, mint például Kúlán, jó, hogy a mi közösségünknek saját képviselője van a helyi képviselő testületben. Ami Kúlát illeti, és még néhány önkormányzatot – 7-8 van ilyen – ahol ilyen módon vettünk részt a választásokon az összesen 40-ből, ahol jelen vagyunk, tehát nem nagy számról van szó. Kúlán az előző és az azt megelőző választásokon is így vettünk részt, tehát a Szerb Haladó Párttal együtt veszünk részt, és minden olyan párttal, amelyekkel a Szerb Haladó Párt koalícióban van.” 
Ez a magyarázat azonban nem fogadható el, mert nem a magyarság érdekeit szolgálja, hanem csak két fotel megőrzése a cél a VMSZ számára Kúlán[11] – és még „7-8” helyen. Tegyük hozzá: főleg magyar többségű községben!

A VMP még aznap (február 28-án) arra kérte a főszerkesztő asszonyt, hogy a sajtótörvény értelmében szíveskedjenek megjelentetni a Magyar Szó online és nyomtatott kiadásában is az „…AZT, KI ROSSZ HÍRT HOZ, NEM KEDVELIK SEHOL című válaszcikküket. 
Pesevszki Evelyn alig fél órán belül válaszolt a VMP-nek: 
„Összhangban a vonatkozó szerbiai jogszabályokkal válaszukat természetesen publikáljuk. A Magyar Szó netes felületén még ma. Szintén a törvényes előírások okán válaszukat a nyomtatott lap ugyanazon számában és ugyanazon oldalán jelentetjük meg, mint a Hamis fotóval kampányolnak a VMSZ ellen című írást. Ez a Magyar Szó soron következő hétvégi száma lesz, amely március 7-én jelenik meg.”

A Plénum válaszcikkének publikálása helyett azonban három nappal később, 2026. március 2-án kelt levelében már arról tájékoztatta a szerkesztőség a Plénumot, hogy „nem áll lehetőségükben megjelentetni a Magyar Szó szerkesztőségéhez 2026. február 28-án válaszcikként eljuttatott, a Vajdasági Magyar Plénum honlapján és közösségimédia-felületein közlemény formájában közzétett cikket.

Pesevszki Evelyn első – helyes – reagálásában még megígérte a válaszcikk közlését, később azonban nyilvánvalóan megváltoztatta álláspontját. A március 7-i Magyar Szó végül nem közölte a VMP válaszát. Ami a VMSZ-es hivatalnok Német Klaudiónak kétszer dukált, az a VMP-nek egyszer sem!
Nincs ebben semmi új. Az egyetlen magyar nyelvű napilap főszerkesztője ezzel csak folytatja elődje, Varjú Márta szerkesztéspolitikáját, aki időközben nyugdíjba vonult és eltűnt a közéletből. 

Ez a gyakorlat felrúgja az újságírói szakma alapvető szabályait, és semmibe veszi az eredetileg közéleti napilap törvényből fakadó kötelezettségeit. A lap a Pásztor Bálint vezette VMSZ szolgálatába állt, megfosztva ezzel a vajdasági magyar közösséget a tárgyilagos és sokoldalú tájékoztatás jogától.

A március 7-i Magyar Szó száma jól mutatja a lap jelenlegi irányát: oldalain egymást érik a Fidesz-barát politikai üzenetek és a VMSZ politikusainak megszólalásai. Ilyen például Pásztor Bálint A VMSZ kiáll Orbán mellett című jegyzete, valamint Juhász Bálintnak a Pannon RTV-nek adott Minél többen részt vegyenek című elfogult nyilatkozata az „április 12-i választások tétjéről”. 

Mindkét megszólaló az országáért harcoló Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt támadja, aki – állításuk szerint – katonákkal fenyegette meg Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, tovább élezve az amúgy sem barátságos magyar–ukrán kapcsolatokat.

A lap helyet adott Kovács Elvirát fényező írásnak is, amely szerint a VMSZ-es képviselő „igyekszik sürgetni, hogy Szerbia posztmonitoring fázisba kerüljön” az Európa Tanácsban – vagyis elkerülje, hogy a szervezet továbbra is szoros figyelemmel kísérje a szerbiai fejleményeket. Mintha bármi is Kovácstól függne!

Fülöp Zoltán Magyar a magyar ellen című féloldalas írásában a Demokratikus Koalíció (DK) álláspontját ostorozza, amely a határon túli magyarok szavazati jogának megvonását sürgette – olyan kérdésben, amellyel a Fidesz politikai értelemben bőségesen visszaél.

A lap háromnegyed oldalas cikkben mutatja be Pásztor Noémi „magánvállalkozót, a Magyar Nemzeti Tanács, valamint az MNT Tájékoztatási Bizottságának tagját”, aki egyébként Pásztor Bálint második felesége.

Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy a Magyar Szóban a VMP válaszcikkének nem jutott hely.

Pesevszki Evelyn korábban Pásztor Bálint tanítványa volt, így viszonyulása aligha meglepő. A szerkesztéspolitika láthatóan alkalmazkodik a politikai elvárásokhoz: a lapban aligha jelenhet meg olyan írás, amely nem Orbán Viktor és Aleksandar Vučić politikáját, illetve a Fidesz és a VMSZ érdekeit közvetíti a nyilvánosság felé.

Pesevszki ezzel tovább rombolta a jobb sorsra érdemes napilap hitelét. Egy napilap hitelessége azon múlik, hogy a szakmai követelményeknek megfelelően készül-e, és hogy teret ad-e az eltérő véleményeknek. Ha ezt nem teszi meg – sőt a főszerkesztő még saját ígéretét sem tartja be –, akkor elveszíti szavahihetőségét.

Egy közéleti napilap feladata nem a kormány kiszolgálása, hanem a nyilvánosság valós tájékoztatása és a mindenkori hatalom ellenőrzése. Ha ez nem teljesül, a sajtó elveszíti közszolgálati jellegét. 
Nem marad más hátra, mint felhívni az újságíró-szakmai, valamint a belföldi és nemzetközi szervezetek figyelmét a Magyar Szó szakmaiatlan, elfogult és a sajtótörvény szellemével is ellentétes szerkesztéspolitikájára. 

Fotó: Napló: Pesevszki Evelyn február 28-i és március 2-i levelének másolata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük