Nocsak, nocsak. A VMSZ is kellett a kúlai győzelemhez. Így az államfőnek eszébe jutott, hogy kellemes ünnepeket kívánjon: Aleksandar Vučić húsvéti üdvözletet küldött Német László bíboros, belgrádi érseknek, valamint minden keresztény hívőnek, akik a húsvétot a Gergely-naptár szerint ünneplik – közölte az elnöki sajtószolgálat. Nem is felejthette el. „Április Belgrádban, mint Zdravko Čolić dalában. Ráadásul Nagypéntek van, de a közösségért minden nap küzdeni kell, a munka nem ismer ünnepnapot vagy hétvégét”, írta közösségi oldalán Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki a szerb fővárosban Aleksandar Vučić államfővel egyeztetett a választások esetleges kiírásáról és az ország külpolitikai irányvonalairól. Pásztor úgy fogalmazott, hogy a VMSZ, ahogy a polgárok túlnyomó többsége is, a nyugalomban, a kiszámíthatóságban és a fejlődésben érdekelt. Mit mondjak? Egy éve tökéletes nyugalom uralkodik az országban, rendőrségi őrizettel. A Biztonsági Kar professzora, Svetlana Stanarević azt mondja, hogy „már nem tudjuk biztosan, ki őriz minket, ki biztosítja a gyülekezéseket, kit tart őrizetben és tartóztat le”.
Az erdélyi példához hasonlóan Topolyán, Szabadkán és Zentán is összefogtak a polgárok, akiknek nagy része nem a Fidesz-KDNP-re szavaz, és megbeszélték, hogy a hozzájuk legközelebb található magyarországi postán adják fel a levélborítékot, hogy az biztosan célba érjen, és a kitöltés után ne kerüljön a CMH-irodába. „Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok teljes gőzzel gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, és láthatóan minden eszközt bevetnek, hogy a beérkező voksok akár két mandátumot is hozzanak a Fidesznek, egyre több – jellemzően Tiszára szavazó – választó dönt úgy, hogy inkább kiveszi a kezükből a borítékját. Többen is azt mondták: nem sajnálják az időt és az utazást sem, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták” – írta pár napja a Transtelex.
Szerbiában a polgárok már két hete olyan üzemanyagért fizetnek a kutakon, amelynek árába mindössze húsz százalékkal csökkentették a jövedékiadót, nem pedig hatvan százalékkal, ahogyan azt Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette – írja a Danas. Március 20-án Vučić azt közölte, hogy az állam még aznap további negyvenszázalékkal csökkenti a jövedéki adót, ami a korábbi húszszázalékos mérsékléssel együtt összesen mintegy hatvanszázalékos csökkentést jelentene. Hiába, valahonnan fizetni kell a ćacikat, meg a szavazatvásárlást is.
Közel két hét után lehetőség nyílt megkérdezni Szerbia elnökét a Szerb Haladó Párt Belgrádi Arénában tartott ülésén elhangzott fizetett statisztákról, amelynek az N1 újságírói is tanúi voltak. Bár egyenes választ kértek tőle, több perces kitérő és újságírói kérdezősködés után Aleksandar Vučić azt mondta, hogy nem látta a videót, mert – eltaláltad – nem nézi az N1-et. Arra a kérdésre, hogyan kommentálja azt a tényt, hogy a legutóbbi választási gyűlésen az Arénában fizetett statiszták is voltak, azt válaszolta, hogy „Nos, erről nem tudok. Nem tájékoztattak, de úgy értesültem, hogy mindazok, akik Szerbia-szerte megtámadták a népünket, súlyos árat fizettek” – mondta Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke.


