Forsthoffer Ágnes asszonynak szeretettel!
Nem titkolom, nagy bajban vagyok, mert sok mindent nem értek!
Mondhatja valaki, miért is kellene nekem mindent megértenem! Mégsem tudom nem észrevenni az Országgyűlés elnökasszonyának tettei és szavai, valamint a kulturális miniszter (nem merem a régi elnevezést: művelődési minisztert használni) ígérete(i) közötti óriási szakadékot!
Nagyon úgy tűnik, mintha egyikük (Forsthoffer Ágnes) elfelejtette volna a múltat (Tudjuk, hogy tudtok az immár „halott” NER megtestesítői által szinte számolatlanul térségünkbe juttatott több millió eurónyi „Júdás-pénzről”.), a másikuk pedig egy nappal később megígéri az elszámoltatást (Tarr Zoltán: Átvilágítjuk a határon túli szervezeteket).
Érdemes még visszatérni az Országgyűlés elnökasszonyának Facebook-bejegyzésére egy rövid idézet átmásolásával:
„… Kiemelendő, hogy a VMSZ rendkívül fontos szerepet töltött be a szerb és a magyar nép történelmi megbékélésének elősegítésében. Kezdeményezésük nyomán 12 éve helyezte hatályon kívül a szerb kormány a Benes-dekrétumokhoz hasonló, a magyar lakosságot kollektív bűnösséggel sújtó 1945-ös határozatokat…”
Csakhogy a vajdasági képviselőház ezt megelőzően már 2003-ban érvénytelenítette a vagyonelkobzást és visszatérési tilalmat rögzítő törvényt. Ráadásul a szerb parlament 2006-ban elfogadta a politikai kivégzettek és üldözöttek rehabilitációjáról szóló törvényt, amely szerint megszabadulhattak a háborús bűnösség bélyegétől mindazok, akiket 1944-ben a „partizánok” kivégeztek. Mindez a Kasza-éra „terméke volt”. Igaz, mindehhez a Pásztor családnak csak annyi köze volt, mint Makónak Jeruzsálemhoz.
Tudni kell arról is – de csak az előbb említett tényeket követően – az „öregpásztor” a nyolcvanas évek végi kumroveci (politikai) évfolyamtársaival eredményes puccsot hajtott végre Kasza József ellen, majd átvette a VMSZ irányítását.
Illene tudni még ezt-azt a záró eseményről is. Mondjuk azt, hogy a kezdeményezés még 2013-ban az Áder-Nikolić köztársaság elnöki találkozón született – ha minden igaz, Áder János javaslatára –, majd egy államközi bizottság alakult, ami „lajstromozta” mindkét oldal áldozatait. Több mint egy év huzavona után megszületett egy határozati javaslat, ami tartalmazta mellékletként egy új emlékmű létrehozását Újvidéken a magyar áldozatok számára. (Újvidéken a szerb fél emlékműve – Hideg napok – már ki tudja, mióta áll.) Bebizonyosodott, hogy Isten malmai lassan őrölnek, még ma is várunk az eredményre!
Azaz azt állítani, hogy bekövetkezett a szerb és a magyar nép történelmi megbékélése, igencsak „költői túlzás”, a valóság annyi, megtörtént az „öreg”, majd a „kispásztor” nevével fémjelzett délvidéki / vajdasági politikai áramlat és a Vučić-Šešelj-Dačić trió által erőszakkal „leuralt” szerb politikai tér összefonódása, amihez a szükséges pénzeszközöket a volt magyar miniszterelnök biztosította a magyarországi adófizetők pénzéből a saját és az időközben megteremtett délvidéki / vajdasági (magyar és nem magyar) oligarchák közvetítésével. Egyre kevesebben emlegetik a VMSZ betűszót, mert egyre több itt élő magyar számára e párt jelentése: Vajdasági Magyarok Szégyene.