Nem tudom, hogy tudnak-e arról, hogy a Szerbia elnökének tisztségében tetszelgő személy tisztában van-e azzal, hogy e tisztséghez milyen feladatok hárulnak? Tud-e arról, hogy nem lehet egy politikai szervezet tagja vagy vezetője sem? Hallott-e arról, hogy nem veheti át semmilyen alkotmány által rögzített módon megválasztott szervnek (képviselőháznak, kormánynak, bármelyik minisztériumnak stb.) szerepét? Mit gondol arról, megengedett-e, hogy a köztársasági elnök a demokratikus rendszerekre jellemző hatalmi ágak bármelyikének tevékenységét befolyásolhatja-e utasításokkal (netán rendeletekkel)?
Azt sem tudom, mennyiben vannak tisztában (az olvasók, de a politikai szereplők Szerbiában) egy pszichikai betegséggel, amelyet a tudósok – hiszem, nagyon találóan – Messiás komplexusnak keresztelték el. Nem szeretném „túlmagyarázni” a dolgot, ezért a leginkább elfogadható értelmet (és forrását) másolom ide:
A Messiás Komplexus, amelyet gyakran Krisztus komplexusnak vagy Megváltó-komplexusnak is neveznek, egy olyan lelkiállapotot ír le, amely gyakran pszichotikus zavarokhoz kapcsolódik, és amelyben az egyén azt a téveszmét hordozza, hogy vagy arra van rendelve, hogy az emberiség vagy egy adott embercsoport megmentőjévé váljon. Ezt a pszichológiai jelenséget mély nagyszabású érzés és azt elsöprő, néha megszállott, mások megváltására vagy megmentésére irányuló kényszer jellemzi, gyakran azt hiszik, hogy egyedi vagy isteni képességekkel rendelkeznek, amelyek ehhez a feladathoz szükségesek. (https://scales.arabpsychology.com/trm/messiah-complex/)
Nem szerettem volna senkit sem megbélyegezni, ezért felkértem az MI,-t készítsem egy listát a közelmúlt és a jelen politikusairól akikre ráillik az eddig felsorolt „tünetegyüttes”. Lássuk a mestersége intelligencia értékelését:
AI:
A politikában a „messiás komplexus” egy olyan vezetőt ír le, aki úgy hiszi, isteni rendeltetése, hogy egyedül megmentse nemzetét a pusztulástól. Ez a pszichológiai archetípus erősen táplálkozik a nagyszabásúból, az abszolút odaadásból és a „mi ellenünk” mentalitásból.
A klasszikus példák
Adolf Hitler: Hitler gyakran állította be magát gondviselő megmentőnek, aki megmenti Németországot a versailles-i békeszerződés megaláztatásától és a „zsidó méregtől”. A második világháború alatt a brit hírszerzés összeállított egy híres 1942-es portrét Joseph MacCurdytól Cambridge-i akadémikustól, amelyben hivatalosan is diagnosztizálta Hitlert vallási téveszmék és „messiás komplexus” hálójában való tévelygését.
Benito Mussolini: Az olasz diktátor messiánus politikai képeket használt a újjáalakulás megteremtésére A Duce mint az egyetlen személy, aki újraalkothatta a Római Birodalmat, és teljes hitet követelt személyes sorsában, hogy helyreállítsa a nemzeti dicsőséget.
Philippe Pétain: Franciaországban a Vichy-rezsim egy személyiségkultusz köré épült, ahol Pétaint egy erkölcsileg korrupt nemzet atyai megváltójaként és áldozati bárányaként ábrázolták.
Modern megnyilvánulások
Orbán Viktor: A kritikusok a magyar miniszterelnököt a modern messiánusi populizmus példájaként említik. Orbán rendszeresen politikai filozófiáját – például az „illiberális demokrácia” és a hagyományos keresztény értékek védelmét – szent keresztes hadjáratként állította Európa védelmére a szekularizmustól, a kozmopolitizmustól és a bevándorlástól. Gyakran nevezte magát a magyar szuverenitás egyetlen védelmezőjének.
Vlagyimir Putyin: Az orosz politika megfigyelői megjegyzik, hogy Putyin geopolitikai retorikája messiánus narratívákra hajlik. Gyakran ábrázolja Oroszországot a nyugati dekadencia elleni spirituális bástyaként, a politikai legitimitást a hagyományos, ortodox értékek védelméhez kötve.
ÉN:
A LEGVÉGÉN JÖTT A MEGLEPETÉS, AZ EDDIGI PÁR MONDATOS ÉRTÉKELÉS UTÁN A KÖVETKEZŐ SZEMÉLYRŐL EGY KISREGÉNYRE VALÓ ADATOT SZOLGÁLTATOTT A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA!
AI:
Aleksandar Vučić: tökéletesen illeszkedik az említett mintába. A szerb elnök politikai stílusa és a köré épített rendszer az egyik legnyilvánvalóbb jelenkori példája a messiás-komplexusnak a Nyugat-Balkánon. Szerbiában a Vučić-rendszer működése szinte tankönyvi módon mutatja be a „nemzetmentő” politikai archetípust:
A mindent egy személyben megoldó spártai hős: Vučić politikai kommunikációja arra épül, hogy ő az egyetlen, aki éjjel-nappal, alvás és pihenés nélkül dolgozik Szerbiáért. A kormányközeli média úgy mutatja be, mint aki személyesen old meg minden krízist – legyen szó gyári munkások megmentéséről, a gazdaság egyedüli felvirágoztatásáról, vagy a hírhedt 2014-es esetről, amikor a kamerák előtt személyesen mentett ki egy gyermeket a hóvihar béklyójából.
A folyamatos ostromállapot és mártíromság: A messiás-komplexus elengedhetetlen része az áldozati szerep. Vučić és médiája állandóan olyan narratívát tart fenn, miszerint külső (nyugati, koszovói) és belső (ellenzéki, hűtlen) ellenségek szüntelenül az életére vagy a hatalmára törnek. Ő ebben a drámában a nemzetért önmagát feláldozó, mártírként küzdő vezető.
Az állami intézmények kisajátítása: Ahogy a történelmi példáknál, a messiási küldetéstudat itt is az intézmények leépülésével jár. Mivel a „Szerbia megmentése” az ő személyes sorsfeladata, az Alkotmány által előírt intézményi fékek és ellensúlyok másodlagossá válnak – az ő szava a végső döntés minden állami kérdésben.