Bozóki Antal: Egypárti pódiumbeszélgetés Oromon 

A VMSZ fontosabbnak tartotta a hatalomban való részvételt 
az érdekérvényesítésnél 

A Vajdasági Magyar Alternatív Fórum (MALTER) augusztus 6-án „Kisebbségi autonómia vagy sóhivatal?” címmel pódiumbeszélgetést szervezett az oromi Malomfesztiválon. 
A beszélgetés az MNT elmúlt huszonnégy évét, jelenlegi működését és jövőbeli lehetőségeit járta körül. 
A pódiumon Józsa László, Hugyik Richárd és Rózsa Zsombor vettek részt, a beszélgetést Pressburger Csaba vezette.

Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyik alapítója, később elnökségi tagja volt; 2001-től 2010-ig az MNT elnöke volt. 2016-ban 81 másik társával együtt kizárták a pártból a Magyar Mozgalom nevű civil szervezet megalapításában való részvétele miatt. A kizárás ellen fellebbezett, de elutasították. 
Hugyik Richárd az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, a VMSZ Magyar Összefogás listájának jelöltjeként került a testületbe.
Rózsa Zsombor, a Vajdasági Magyar Újrakezdés Egyesület elnöke, aki megválasztása előtt – 2026. április 18-ig – még a VMSZ tagja volt.
Pressburger Csaba, újságíró, a MALTER civil szervezet alapító tagja, aki korábban azt jelentette ki, hogy „nem célja legyőzni a VMSZ-t”.

A résztvevők politikai háttere alapján nehéz lenne azt állítani, hogy valódi politikai vita bontakozhatott volna ki. 
A négy szereplő közül egy jelenleg is, kettő pedig korábban hosszú ideig közvetlenül kötődött a VMSZ-hez. Így az oromi rendezvény inkább egypárti pódiumbeszélgetés volt, mintsem az MNT-ről szóló pluralista vita. Vita pedig – érdemi értelemben – egyáltalán nem alakult ki. A beszélgetéshez elegek voltak ők önmaguknak. Rendszerváltás ezektől aligha várható!

Ennek ellenére az oromi panel indokolatlanul nagy teret kapott a vajdasági magyar nyelvű médiában. A közszolgálati VRT például augusztus 10-én a Napjaink című műsorban több mint fél órán keresztül foglalkozott az eseménnyel.
A VMDK szabadkai szervezete fel is tette a kérdést: „Ez volna a média pluralizmusa?” – Az utóbbi hetekben egyre látványosabb, hogy az egypárt (VMSZ – B. A.) és az általa legitimált ellenzéki formáció egymásnak adják a kilincset az MNT-alapítású médiumokban – állapítja meg a közleményben. Tegyük hozzá: a közszolgálati médiában is. 

Egyedül Józsa László fogalmazott meg érdemi és szakmai kritikát az MNT működésével kapcsolatban. A nyelvi egyenjogúság kataszteri eljárásban évek óta fennálló súlyos megsértésével illusztrálta, „milyen kárt tud okozni az, hogyha a politikai párt akaratával korlátozza a konkrét tevékenységét az MNT-nek”.
Elmondása szerint az MNT egyik korábbi mandátumában a testület Nyelvhasználati Bizottságának javaslatot tett arra, hogy „az MNT tegyen valamit annak érdekében, hogy a nyelvi egyenjogúság a kataszteri eljárásban érvényesüljön”. – Egy lépést nem tett az MNT annak érdekében, hogy a helyzet javuljon – emelte ki.
Később vált világossá számára, mondta, hogy Pásztor István azért állította le az egészet, mert akkor már érvényes volt az, hogy a VMSZ fontosabbnak tartotta a hatalomban való részvételt, mint a konfrontációt a kisebbségi jogok és a kisebbségi érdekek érvényesítésével szemben. […] Tarthatatlan az, hogy az MNT eltekintsen a szó szerint és szűkebben értelmezett kisebbségi jogok védelmétől. Ez nem engedhető meg. Semmiféle pártpolitikai érdek ezt a kötelezettséget nem írhatja felül.”

A VMSZ „veteránjai” közé tartozó Józsa László mostani értékelése az MNT munkájáról pontosan kifejezi a testület jelenlegi összetételének a viszonyulását is a közösségi problémák iránt. Nem változott abban semmi. Az MNT Kulturális Bizottságának elnöke például még mindig Lovas Ildikó, a néhai Pásztor István élettársa, a pártírónő.
Józsa László megfogalmazott ugyan egy lényeges kritikát, de ő maga is részese volt annak a politikai rendszernek, amelyből a mai helyzet kialakult. Nem csekély érdemei vannak az újvidéki Forum vállalat és a Magyar Szó napilap szerkesztőségének leépítésében is.

Aki figyelemmel kíséri a Fremond Árpád által irányított, egypárti (VMSZ-es) Magyar Nemzeti Tanács üléseit, az észrevehette, hogy a testület „munkája” a magyarországi adófizetők pénzéből juttatott összegek elosztására, a különböző káderkinevezésekre és jóváhagyásokra, valamint tevékenységi stratégiák kidolgozására szűkült, amiből aztán úgyszólván semmi nem valósul meg.
Az üléseken a tanácstagok többnyire némán, vita nélkül és szinte kivétel nélkül hagyják jóvá a vezetőség előterjesztéseit. Az MNT ülései pusztán formális felolvasásokká és egyhangú szavazásokká alacsonyodtak, hiányzik a valódi szakmai vita és felelősségvállalás. A testület elvesztette önállóságát, és a vajdasági magyar közéletet irányító VMSZ politikai akaratának végrehajtó szervévé vált.

Az MNT vezetőinek működéséből úgy tűnik, hogy nem használják ki azokat a törvényben biztosított lehetőségeket, amelyek jóval túlmutatnak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén. 
Az MNT ugyanis – a hatályos törvény 10. szakaszának 14. pontja alapján – állást foglalhat, kezdeményezést tehet és intézkedéseket foganatosíthat „a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben”. 
Amíg ezt a rendelkezést nem kezdik el alkalmazni, addig az MNT csak sóhivatal lesz.  

Az MNT továbbra sem tölti be azt az érdekképviseleti szerepet, amelyre a vajdasági magyar közösségnek szüksége lenne.
Az eredeti elvárásokat megcsúfolva az MNT sajnos nem lett a vajdasági magyar közösség parlamentje, reprezentatív, tekintélyes személyekből álló önkormányzati, érdekképviseleti szervezete, amelyik megvitatja, megfogalmazza és a közösség érdekeit az országban és külföldön képviseli. A közösségre nézve Fremond Árpádot ezért – bármennyire is szeretné – nem lenne jó újraválasztani. Fontos lenne, hogy az MNT-választásokon a választók ne juttassanak a testületbe erkölcsileg vagy szakmailag alkalmatlan személyeket. 

2026. augusztus 12., szerda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük