Balla Lajos Laci: Joggal félnek, mert fenn fognak akadni a törvényességi rostán

Megkíséreltem értelmezni a köztársasági elnök pozíciójában tetszelgő (na meg azzal igencsak visszaélő) Aleksandar Vučić, kijelentését, „… hogy a jelenlegi hatalommal szemben nem lesz lusztráció, mert a nép dönt, nem pedig azok, akik kívülről akarják megmondani…”.

Remélem, tudják azt, mit is jelent ez a szó. Ha nem, itt a segítség: lusztráció – 1. a bűntől, bűnösségtől vagy tisztátalanságtól való megszabadulással összefüggő vallási ceremónia, 2. átvilágítási és vezeklési rendelkezéssel bíró törvénytípus.

Esetünkben a második pont az érvényes, de úgy tűnik, az illető nincs vele tisztában, erről nem a nép, de még csak nem is a hatalmat birtokló (de különösen nem az azt bitorló) egyén dönt. Ezzel az egy mondattal ismerte el, mennyire fél egy demokratikus változástól, mert nemcsak ő, hanem a hatalmon levő pártok és azok szinte minden tagja „fennakadna egy ilyen törvényességi rostán”!

Ilyen értelemben „kispásztor” (Pásztor Bálint) még tőle is rosszabb helyzetben van, hiszen a lusztráció „réme” nemcsak Szerbiában, hanem még az anyaországban is lecsaphat rá – remélem nem felejtette el a jelenleg magyarországi miniszterelnök figyelmeztetését – azaz Szerbiában immár „csuka helyett csak fogatlan sikló” szerepre kényszerült, így a délvidéki magyar összefogásra szóló felkérése semmi más, mint egy „politikai hulla” utolsó segélykérése.

Miben is reménykedhet?

Talán abban, hogy a Fidesz veresége után a Vajdasági Magyarok Szégyenét az utolsó utáni pillanatban otthagyók, akik (még új elnevezést sem voltak képesek kitalálni, és az elorozott névvel) Újrakezdésként definiálták önmagukat, megesik a szívük a sz…ban hagyottakon, habár – már vagy még – ennek is kicsiny az esélye!

A komment az alábbi cikkhez kötődik (Vučić: A jelenlegi hatalommal szemben nem lesz lusztráció)

SZMSZ | 2026. aug. 23. :

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke kijelentette, hogy a jelenlegi hatalommal szemben nem lesz lusztráció, „mert a nép dönt, nem pedig azok, akik kívülről akarják megmondani”.

Vučić szerint a „saját államuk elleni tevékenység krónikájába” kerülnek azok a történetek is, amelyek a belgrádi rendőrségi hangágyú használatáról, a Jovanjicán talált marihuánaültetvényről, valamint a valjevói tüntetők rendőrségi bántalmazásáról szólnak. Mindez szerinte azt mutatja, mennyire semmit sem jelentett nekik Szerbia, és mennyire csak a saját bársonyszékük érdekli őket. 

„Még várniuk kell azokra a bársonyszékekre, de nagyon jó minőségűek azok, amelyeket ma láttunk. Nekik majd a kisebbeket tartogatjuk, azok lesznek az egyetlen székek, amelyeket elérnek” – mondta Vučić.

Szerbiában az elmúlt években több alkalommal is szóba került a lusztráció.

A lusztráció gondolata rendszerint társadalmi-politikai válságok, illetve fokozott társadalmi feszültségek idején kerül előtérbe.

Nem ritkán hallani azt a véleményt sem, hogy az október 5-i változások egyik legnagyobb hibája éppen az volt, hogy akkor nem került sor lusztrációra.

A lusztráció lényegében azt jelentené, hogy eltávolítják a közhivatalokból egy korábbi rendszer azon képviselőit, akik nem demokratikus eszközökkel, korrupcióval és erőszakkal éltek, félelmet keltve az állampolgárokban.

Szerbia esetében az elképzelés azért is különösen vonzó sokak számára, mert a hatalom csúcsán olyan személyek állnak, akik több mint harminc éve részt vesznek a politikai életben, és a kilencvenes években annak a vezetésnek is részesei voltak, amelynek politikája háborúkhoz, szankciókhoz, inflációhoz, elszegényedéshez és bombázásokhoz vezetett, írja a 021.rs portál. 

 Fotó: Beta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük