Őszinte leszek! Szégyellem magamat, mert Zentán születtem, na meg mert immár több mint 50 éve Oromhegyesen élek! Úgy tűnik, az eddigi tetteim szinte semmit sem értek, az általam vallott értékeket – legyen az erőszak- vagy háborúellenesség, a nemzeti értékek védelme stb. – a szülő-, na meg a lakóhelyemen élő nemzet- meg polgártársaim „egy tál lencséért”, vagy ami a legrosszabb, annak csak az ígéretéért nemcsak áruba bocsátották, hanem „aprópénzért” el is kótyavetélték!
Nem tudom, ezek az aláírásokkal büszkélkedők hallottak-e arról, hogy eleik (még az is lehet, nagyszüleik, netán szülőapjuk vagy még anyjuk is) kik ellen emelték fel a szavukat valamikor az 1990-es évek elején? Engedjék meg, hogy a legismertebbeket felsoroljam: Milošević és kisinasa Dačić, Šešelj vajda és palei tanítványa Vučić, na meg a többiek.
Olvastak vagy hallottak-e arról, ki árulta el Csubela Ferencet, dr. Hódi Sándor és még néhány kezdeményező által megálmodott érdekvédelmi szervezetet, miután meg szerették volna bocsátani az illetőnek a kumroveci kitérő után, a diktátor és felesége által számára juttatott „zsíros” munkahelyet, na meg az azt követően megesett emberáldozattal járó közlekedési szerencsétlenség okozását is?
Csakhogy igazzá váltak mind a magyar, mind pedig a szerb népi bölcsességek: Kutyából nem lesz szalonna!, valamint Vuk dlaku menja, a čud nikada! Igen, ez volt az illető, aki „júdáspénzért” elárulta jótevőjét, majd együttműködésre lépett a fenn felsorolt háborús bűnökért elítélt (egyedül Milošević szerb elnök nem élhette meg ezt a „dicsőséget”, belehalt a hágai „ott-tartózkodásba”), valamint gyanúsítható „díszpintyekkel”!
Így állt össze a kép, igaz, nem sokáig élvezhette annak gyümölcsét, mert valóra vált az isteni bölcsesség is: Isten nem ver bottal!
Csakhogy nálunk életbe lépett a balkáni szokás, nemcsak a pénzt és paripát, hanem még a tisztséget is örökölni lehet, az utód pedig semmit sem bízott a véletlenre, „megörököltette” magának még a „pártvezérséget” is, majd azt követően koalíciós szerződésben rögzítette az addigi együttműködést, azaz létrehozott egy „róka fogta csuka, fogta róka” pillanatnyi állapotot!
Mérlegelték-e, miért kell a jelenleg (vagy mondjam, a közelmúltig) leginkább támogatott vajdasági magyar politikai szervezetnek önállóan részt venni a közelgő parlamenti választásokon? Az állítás, hogy legyen erős politikai képviselete a vajdasági magyaroknak, csak másodlagos, sőt „parasztvakítás”! A valóság: csak azért, hogy még a magyar nemzeti közösség tagjai között is egyre népszerűbb egyetemisták listája minél kevesebb szavazatot kapjon, mert ha a bejön „A magyar szavazatok a magyar listára” elképzelés (ugyan ki találta ki ezt, ha nem a jelenleg hatalmon levők), annak egyedüli haszonélvezői a haladókat, szocialistákat és radikálisokat összefogó csoport, azaz a választások után nem lehet semmilyen változás!
Lehet, hogy még meg is tudok bocsátani azoknak, akik lehetővé teszik, hogy a választásokon legyen egy magyar lista is. De tudniuk kell, ez csak úgy válhat valósággá, ha szavazáskor az egyetemisták listája előtti sorszámot keretezik be! El kell hinni végre, Szerbiában is bekövetkezhet a változás! De ehhez nem szabad elfelejteni sem a háborús múltat, sem pedig azt, hogy miért kellett a magyar nemzeti közösségünk tömegének külföldre vándorolni a jobb élet reményében!