Ekkora „nyitottságra” aligha számíthatott a vajdasági magyar közvélemény. Hiszen az itteni gettósított köztudatot az Orbán-Vučić-nak hajbókoló, nyerészkedő, csak bazári hazafiaskodásra képes párt uralta/uralja. Addig tolta a seggnyalást, hogy Mladić lyukánál kötött ki.
És ez a három jelölt sem az itteni vajdmagyarság kollektív érdeme, hanem gyanítom, a saját teljesítményük alapján kerültek fel a jelen pillanat legtiszteletreméltóbb listájára. Mentőövet dobtak a diákok: itt az alkalom, hogy részt vegyetek ti is egy új Szerbia kialakításában. Inkább: annak kísérletében.
Nem először a történelem során: az elsődleges bosszúhadjárat után a jugoszláv partizánok is az itteni magyarok bevonásával igyekeztek ellensúlyozni a kollektív bűnösség nagyon is valós veszélyét. Ebből épült fel a jugoszláviai magyarság nemzetiségi struktúrája, a Rádióval, a Televízióval, a Magyar Szóval, a Magyar Tanszékkel stb., egészen az Adria iránti közösségi hódolatig.
Akkor is kétesélyes volt a történet, most sincs másképp. Még talpon maradhat a szerbiai szörnyhatalom. Akárki nyerje is a választást: Vučić erőszakot fog alkalmazni. Ez nem Magyarország, hogy az uralkodó elkotródjon és utána olcsó bohócként pöffeszkedjen. Kifogyva a poénokból, már csak szánalmat vált ki. De ez legyen a magyarországiak problémája. Vagyis a Fidesz nevű politikai délibáb már gondot sem jelent. Egy apró bosszúság. Legfeljebb.
És a szerbiai diákmozgalom ideológiai (vagy csak taktikai?) színességének is vannak megdöbbentő árnyalatai (Koszovó Nyilatkozat, echte soviniszta megnyilvánulások), de mi ez a szerbiai önkényuralom bizarr mivoltához képest.
„Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, amíg megfogja az egeret.” Teng Hsziao-ping szavai jól leírják a pillanatnyi szerbiai reményeket. És ezeknek a reményeknek legyen vajdasági magyar jellege is!
Ismeretlenül is: hajrá Beszédes Nagy Andrea, Lázár Tibor és Krizmanics Imre!