Figyelmesen olvasom Szerbia vezetőinek, meg egyes önkinevezett vajdasági / délvidéki „megmondóembereinek” megnyilatkozásait, így rá kellett döbbennem, mindazt, amit valamikor pszichológiából tanítottak nekem, visszaköszön a nyilatkozataikból. De nem ám az egyszerű messiás (megváltó) komplexus, hanem az attól súlyosabb esetek is, amik valójában a skizofrénia (magyarul: tudathasadás) „előszobájának” is tekinthetők a szakemberek szerint. Aki nem hiszi, legyen […]
Kategória Archívumok: Balla Lajos Laci
(A VMÚ vezetőségének budapesti látogatása kapcsán) Meglehet, már nem tudok senkiben sem feltétlenül hinni! Tudom, azt is mondhatja valaki: ez az én hibám, de sebaj, még ezt is vállalom! Valami azt súgja, volt egy igen jó és szép kezdeményezés, ami abból indult ki, hogy az eddig valami miatt mellőzött délvidéki / vajdasági gondolkodók (nem merem […]
Maglai: „Pásztor Bálint törvényt sértett, amikor nem írta ki a helyi közösségi választásokat.” Feltehetik a kérdést: Miért is fontos ez? Illene tudni például azt is, „kispásztor” számára honnan „csurran-csöppen” egy kis pénzmag (ne felejtsük el a párhuzamot: Krisztus koporsóját sem „ingyért” őrizték valamikor, a bibliai időkben), amiről, ha nincs is pontos kimutatásunk, azért ezt-azt sejthetünk. […]
Nem tudom, hogy tudnak-e arról, hogy a Szerbia elnökének tisztségében tetszelgő személy tisztában van-e azzal, hogy e tisztséghez milyen feladatok hárulnak? Tud-e arról, hogy nem lehet egy politikai szervezet tagja vagy vezetője sem? Hallott-e arról, hogy nem veheti át semmilyen alkotmány által rögzített módon megválasztott szervnek (képviselőháznak, kormánynak, bármelyik minisztériumnak stb.) szerepét? Mit gondol arról, […]
Ilyen az, ha valaki politikai feladatot teljesít Nem titkolom, felkaptam a fejemet az Újvidéki Rádió PoliTér műsorában elhangzottak kapcsán, a „kispásztor” szavai miatt. Nem azért, mert önmagát „köpte szembe” az interjú alanya, mikor azt állította, hogy: „kevesebbet lesz jelen a közösségi médiában”, ami lehet, dicséretes lenne, ha eközben nem zajlott volna ez az interjú. Csakhogy […]
Azt állítja a „szakadár VMÚ” (még nem tisztázták le, hogy jogszerűen használják-e vagy csak „úgy ellopták” az elnevezést, azonban nem ez a legfőbb gond, mert) ebben a szövegben: „… eljött az ideje annak, hogy Pásztor Bálint elmesélje a húsvétvasárnapon riogatott vajdasági magyaroknak, hol is tart az ügy és voltak-e valós információi arról, hogy a cél […]
Forsthoffer Ágnes asszonynak szeretettel! Nem titkolom, nagy bajban vagyok, mert sok mindent nem értek! Mondhatja valaki, miért is kellene nekem mindent megértenem! Mégsem tudom nem észrevenni az Országgyűlés elnökasszonyának tettei és szavai, valamint a kulturális miniszter (nem merem a régi elnevezést: művelődési minisztert használni) ígérete(i) közötti óriási szakadékot! Nagyon úgy tűnik, mintha egyikük (Forsthoffer Ágnes) […]
Ajánlom különösen Magyar Péternek és a Vajdaságból / Délvidékről elszármazott „harcostársainak”! Úgy hiszem, mindent, amit gondolok, leírtam a képre! De ha valaki nem értené: képzeljen egy anyaországi csoportképet, amelynek közepén Magyar Péter áll, balján Orbán Viktor, a jobbján pedig Lázár János vigyorog, a csoport többi tagját tetszés szerint elhelyezheti! Ha mást nem is tehetnek, de […]
HOGY STÍLUSOS LEGYEK: ELHATÁROLÓDOM AZOKTÓL, AKIK MOST ELHATÁROLÓDTAK! Meglepődtem! Egy hétig nem tudtam aktívan részt venni az alakulóban levő ellenpólus, az ÚJRAKEZDÉS (VMÚ) munkájában, így csak „távolból és csendben” figyeltem! Érdekes, most megjelent egy írás – igaz, számomra csak firkálmány, mivel még arra sem érdemesítik a nagyérdeműt, hogy ne bújtassák az ismeretlenség homályába a szerzőt […]
Talán igaz lehetne a cím (Pásztor Bálint: Magyar érdeket csak magyar párt tud érvényre juttatni!), ha létezne magyar párt a Vajdaságnak nevezett Délvidéken! Csakhogy immár ilyen párt (amely még meghatározó is lenne) nem létezik, mert a VMDK ma már csak árnyéka önmagának. Rösziék pártocskája pedig megrekedt a lokálpatriotizmus „bűvöletében” (mocsarában). De maradjunk a Pásztorok feudumánál. […]
- 1
- 2











